Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség
1 CHF = 247.98 HUF
1 USD = 234.86 HUF
Fejlesztések az észak-alföldi régióban
2007-ben az Észak-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elfogadta az Észak-Alföldi Operatív Programot, melyen keresztül az elmúlt években számos fejlesztés valósult meg. A 2007-2011 között meghirdetett pályázati kiírások nyertes projektjeinek többsége a megvalósítás, egyes projektek a fenntartás szakaszában járnak. Bodó Sándor elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 13 kiírásra mostanáig összesen 492 darab pályázat érkezett be, és azt is kiemelte, hogy a 2012-es év a fejlesztések szempontjából fontos lesz.
A programban összesen 106,5 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2011-2013 között a kormány által elfogadott akcióterv alapján. Ez az összeg öt prioritás között oszlik meg. Az első a regionális gazdaságfejlesztés. Mivel a régió gazdasági bázisát a fejlődőképes kis- és középvállalkozói szektor biztosíthatja, ezért ennek megerősítése érdekében fontos, hogy az induló vagy már működő, de tőkeszegény vállalkozások növekedését, fejlesztését ösztönözzék. A második prioritás a turisztikai célú fejlesztés. A régió versenyképességének növelésében jelentős szerepe van a turizmus fejlesztésének. Ehhez a látogatók igényeinek megfelelő turisztikai attrakciókat, program-kínálatot és minőségi szálláshelyek kialakítását kell támogatni a térségi együttműködések ösztönzésével. A harmadik prioritás a közlekedési feltételek javítása, hiszen a mobilitáshoz és a fejlődéshez elengedhetetlen feltételek a megfelelő közlekedési körülmények. Ennek célterületei a 4 és 5 számjegyű utak fejlesztése, az önkormányzati utak fejlesztése, a regionális hivatásforgalmú kerékpárút-hálózat kialakítása és a közösségi közlekedés fejlesztése. A negyedik prioritás a humáninfrastruktúra-fejlesztés, amely a Váti Nonprofit Kft. kezelésében áll. Az ötödik prioritás pedig a város- és térségfejlesztés, melynek célja, hogy a régió lakosságának vonzó települési környezetet biztosítson, illetve európai viszonylatokban is megfelelő minőségű, egészséges és biztonságos munkahelyi és lakókörnyezetet alakítson ki.
A programnak köszönhetően számos sikeresen megvalósult vagy beruházás alatt álló projekt valósul(t) meg, és ezek közül is a legtöbb a telephelyfejlesztéssel kapcsolatos pályázatok közül került ki. Sikeres projekt volt még Debrecen belvárosának funkcióbővítő város-rehabilitációja. Ennek része volt például a Nagytemplom mögött elhelyezkedő, 25 éve feltárt Romkert és az ugyancsak elhanyagolt Emlékkert rekonstrukciója és alkalmassá tétele a látogatók színvonalas fogadására. Emellett a projekt részét képezte a volt Fazekas Mihály Általános Iskola épületének átalakítása ifjúsági közösségi térré, amely eddig hiányként jelentkezett. Egy másik sikeresen megvalósult program a Mátészalka és Nyírcsaholy között épített mintegy 6,5 km hosszú hivatásforgalmi kerékpárút. Szintén egy sikeres projekt az Ebes Község Önkormányzatának tulajdonában lévő települési szilárd hulladéklerakó környezetkárosító hatásának megszüntetése, és a terület természetes környezetbe való beillesztése.
Fodor András elmondta: most az a rövidtávú céljuk, hogy tavasszal az összes maradék kiírás megjelenjen, és utána csak a végrehajtással kelljen foglalkozni. Az ÉAOP-nak jelenleg is több aktív pályázati felhívása van. A megjelent kiírásokról és a társadalmi egyeztetésekről további, részletes információt a www.ujszechenyiterv.gov.hu honlapon a Pályázatok és a Partnerség alatt talál minden érdeklődő. Valamint ügyfélszolgálat is működik a pályázati kiírásokkal kapcsolatban, melynek elérhetőségei a következők: telefonszáma 52/501-000, email címe a ropinfo@eszakalfold.hu, illetve személyesen is lehet érdeklődni az ÉARFÜ Nonprofit Kft. székházában.
Tóth Szilvia
Forrás: www.vagy.hu
Az eredeti cikk megtekintéséhez kattintson ide